Görbeháza község
Adatok
Régió: Észak-Alföld
Megye: Hajdú-Bihar megye
Kistérség: Polgári kistérség
Lakosság: 2672 fő
Terület: 80.2 km2
Népsűrűség: 33,32 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 52
Nevezetességei
Görbeháza a Hortobágyi Nemzeti Park közvetlen határában fekszik, közvetlen környezetében ritka növénytársulásokra és gazdag állatvilágra, a település belterületén tavasztól egészen nyár végéig a környéken egyedülálló számú gólyacsapatokra bukkanhatunk. Ezért nevezik Debrecenben a gólyák városának is.
Görbeháza fekvése infrastrukturális szempontból nagyon kedvező, hisz az M3, és M35-ös autópálya közvetlen közelében helyezkedik el. A rendkívül kedvező fekvés lehetővé teszi, hogy négy megyeszékhely érhető el településünkről egy órányi utazással: Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Eger.
Görbeházán található nevezetesség a múlt századi Nagykaprosról a templomhoz beszállított és felállított, legendákkal is övezett út menti kereszt. A polgármesteri hivatalt és a jegyzői lakot a település létesítésével tartják egyidősnek. A falu jeles alapítója és első főbírája Rapcsák János volt, aki közreműködött az utcanevek adásában is, tehát a község keresztapjának tartják. A messze földön híres nagy mesélőt, Forgács Sándor juhászt is számon tartja a falu népe. A káptalan emlékét az utóbbi Kolozsvári névre átkeresztelt Káptalan utca őrzi.
1967-ben a vízműkút fúrása idején a jelenleg lezárt és észlelőkútként megmaradt próbafúrás kútjából termálvíz tört fel. A termálvíz felhasználási lehetősége jelenleg kiaknázatlan.
Következő községek
Görcsöny | Gordisa | Görgeteg | Gősfa | Gosztola | Grábóc | Gulács | Gutorfölde | Gyál | Gyalóka | Gyanógeregye | Gyarmat | Gyékényes | Gyenesdiás | Gyepükaján | Gyermely | Gyód | Gyomaendrőd | Gyömöre | Gyömrő | Gyöngyfa | Gyöngyös | Gyöngyösfalu | Gyöngyöshalász | Gyöngyösmellék | Gyöngyösoroszi | Gyöngyöspata | Gyöngyössolymos | Gyöngyöstarján | Gyönk | Győr | Győrasszonyfa | Györe | Györköny | Győrladamér | Gyóró | Győröcske | Győrság | Győrsövényház
További községek
Resznek | Csolnok | Mágocs | Nagybaracska | Szulimán | Alattyán | Nagyar | Rinyaújlak | Bükkszentkereszt | Zsana | Illocska | Hajmáskér | Neszmély | Taksony | Németfalu | Balatonakali | Bátor | Gadna | Polgárdi | Zákányszék | Sorkikápolna | Trizs | Borsodbóta | Zalaszentlászló | Páty | Pósfa | Görbeháza | Kerékteleki | Bodrog | Zabar | Tormásliget | Tiszakanyár | Sárfimizdó | Fertőszentmiklós | Kemeneskápolna | Villány | Vácrátót | Mór | Malomsok | Zalaszegvár | Őrimagyarósd | Rezi | Arló | Pálfiszeg | Agyagosszergény | Nárai | Bejcgyertyános | Bedegkér | Külsővat | Tárnokréti
